3.rész- A fekete ruhás nő!

Sziasztok!♥

Mivel nagyon-nagyon hálás vagyok nektek a kommentekért, a feliratkozásért és a cserékért meg amikor a chat-be írtok nekem meg MINDENÉRT ezért is most extra hosszú résszel jelentkeztem!:)

Kicsit vicces,aranyos, ijesztő lett.

Remélem az animációk nem tántorítanak el senkit sem a többi résztől!

A következő rész: pár komment, 1 feliratkozó és 200 megtekintés után jön.

Puszi:Bi*

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -   * * *   - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

Elgondolkozva lassan felálltam fekete, sima bőrű három pici keréken guruló székemből és komótosan oda sétáltam  az ezüst-barna enyhén huzatos ablakomhoz. Óvatosan leheveredtem az alatta lévő kis székbe miközben a színes párnáimon pihentettem a kezeimet. És elmeredtem néztem kifele, a távolba, a szembe álldogáló nagy hegyre.
Az ablakom előtt ácsorgó fenyőfán csillogva, szinte díszekként akadtak fel a fehér hópelyhek minden egyes tűlevelére, és a fát, mint egy ruhakölteményként feldíszítették. Csak úgy pompázott egymagában a kietlen, de mégis a nap sugaraitól egyre megvilágosodóbb utcában.

Leheletem kis foltokban meglátszódott a tiszta üvegen.

Sóhajtások és több ezer emlék közeledtével gondolkoztam a választásokon.

Találkozzak Ed-el? Azzal az Ed-del!

Vagy moziba menjek a testvérem rég nem látott barátaival?

Testvérem...igen, egy könnycsepp hullat végig érdes bőrömön mint egy hópehely olyan hűvös érzést hozott magával amitől hirtelen végig bizsergett a testem minden egyes apró porcikája is.

Konokon ökölbe szorítottam a kezemet, letöröltem a kósza cseppet és a szemeimet határozottan megdörzsöltem vele. 

Nem gondolhatok mindig Babbie-ra, nem diktálhatja Ő és az emlékek, a több ezer foszlány és nem irányíthatja az ÉN életemet! Megint csak könnycseppek záporoztak ki kék szemeimből.

Bella hagyd már abba! Nem hivatkozhatsz a hátralévő életedben mindig a testvéredre, mert soha többé nem lesz köztünk! Nem foghatsz mindent a tanulásra, hiszen kitűnő vagy! Mozdulj már ki egy kicsit!

-Szia! Igen, mégis csak ráérek ma este. Oké. Jó. Körülbelül hányra? Oké. Jó. Ott leszek. Köszi, én is. Szia!-tettem le a telefonomat.

A mobilom pittyegésére lettem figyelmes még mikor épp a jobb kezemben tartottam.

@ED_wardH: Szia! Na akkor a ma este áll? :)

@Bells1D: Szia:) Sajnos nem, családi események jöttek közbe és tz-t írok hétfőn, meg egész héten is. Majd esetleg máskor bepótoljuk. Szia!:)

A telefonom hosszú órák elteltével már nem pittyegett többet...

Sajnálom,hogy megbántottam, sajnálom,hogy hazudnom kellett neki, de Libby-re, Eleanor-ra, Sam-re és a srácokra jelen pillanatban nagyobb szükségem van.

Ki kell kapcsolnom velük, ha pár órára sikerül is csak. Mert most nem hiányzik az izgulás, a görcsök és furcsa semmiből jövő pillangós érzések az Ed-el való találkozás miatt.

*8 óra fele*

Felvettem egy matt fekete vékony nadrágot aminek mind két oldala húzottan be volt fedve, szolidan ezüstös csipkével. Mellé egy korall zöld elegáns, de mégsem feltűnő felsőt választottam. 
Leszaladtam a temérdeknyi csúszós lépcsőfokokon, amik ügyetlenségemre elég csúnyán kifogtak rajtam... nem figyeltem, siettem és huppantam egyet az egyik hosszú lépcsőfokon és fájdalmasan végigcsúsztam ülve, pattogva a maradékon a padlóig.

A bátyám, Adam hangos néhol már sikítozó nevetésére lettem figyelmes.
-Szép volt szöszi!-fogta a hasát és az emeletről majd nem ő is levergődött utánam a jó ízű nevetése miatt.
-Te beszélsz?!-kacagtam fel most már én is erőteljesen, hiszen ő is majdnem mellettem kötött ki a hideg padlón fájó fenékkel és oldallal.
-Na hercegnőm mehetünk?
-Máris apa.
Illedelmesen, mint egy úriember feladta rám fekete, puha szövetkabátomat és felvettem a felsőmhöz és a kiegészítőimhez illő korall topánkámat.
-Köszönöm.-mosolyogtam fel rá.

Majd mikor megérkeztünk, kiszálltam és besétáltam Libby és Zayn mesésen kivilágított udvarára..

*A moziban*

A sötét teremben pont Harry mellett kaptam helyet szerencsétlenségemre, és én zártam a sort is az üléseknél.
-Hazug!-súgta erőteljesen a fülembe Harry egy mindent elmondó perverz mosoly kíséretében.
-Micsoda?!-néztem rá értetlen és kikerekedett szemekkel.
-Jól hallottad, hazug!
-Miért lennék az?
Ekkor válaszul megfogta jég hideg kezeimet és a testemet félig átemelte az üléseken, óvatosan de mégis egy gyors mozdulattal az ölébe ültetett.
-Hééé! Most azonnal engedj el!-kapálóztam, ficánkoltam izmos, férfias combjain mint egy fuldokló, partra vetett hal.
-Ne itt turbékoljatok már gerlepár!-jött a reakció a sor végéből.
-Niall, sose turbékolnék pont vele!-szidtam le és Harry-nek küldtem egy szúrós tekintetet. Karjai derekam köré fonódtak és mint egy meleg takaróként öleltek amitől a hideg, érdekes érzés járta át a testemet.
Melegség volt volt benne amint a derekamhoz ért és átfonta hosszú karjait körülötte. 
-Hogyne Bella, hogyne!- hagyta rám Louis és mindenki nagy nevetésben tört ki.
-Cica ha félsz ölelj majd át engem.-villantott rám Harry egy féloldalas mosolyt, ami mögül kibújt gyönyörű szépen csillogó fehér fogsora.
-Na húzz innen!-ütöttem bele a kőkemény, izmoktól csak úgy dagadó vállába.
Halk nyögést ejtettem el a fájdalom miatt, mire Harry lehajolva egy meleg lehelettel és egy gyengéd puszival gyógyította meg fájó öklömet.
-Enged el Styles!-sziszegtem összezárt állkapcsom alatt dühösen és megilletődve.
-Sose engedlek el.-kacsintva egy mosolyt küldött felém.

Tekintetem az arcán lévő gödröcskéken landoltak, ez a mosoly és azok a ráncok amik kiformálták édes gödröcskéit abban a pillanatban hangsúlyt fektettek szép, szinte ellenállhatatlan fű zöld, csillogó szemeire.

*Később*

A film alatt végig csak vacogtam, félelmetes volt..

A szemem sarkából néha észrevettem,hogy Harry az én tekintetemet fürkészi és próbálja elkapni.

A főszereplő férfi Daniel Radcliffe az ablaknál állt és tekintete a kertre, a szürke,szomorú, ijesztő ködben lecsapott temetőre szegeződött. Kezemet a Harry-től távolabbi karfán pihentettem ,jó messze tőle. 

A férfire irányult a kamera, rá fókuszált.. síri csönd lett a teremben, az ijesztő zene sem szólt a film alatt. A kamera egyre arrébb húzódott és a nagy, koszos, pókhálós ablakot mutatta ahol még mindig a főszereplő állt. Nagy kezét rátette az ablaküvegre a kamera abban a pillanatban ráközelített és nagy dob csattanást kíséretében a szellemnő arcképe megjelent  az ablak üvegében. 

       

A teremben lévő összes lány rémülten felsikított.

Abban a percben megijedtem és védelemért Harry kezét ragadtam meg. Talán az ösztön, talán a reflex miatt. Pont mikor ráeszméltem,hogy mégis hol van a kezem, el akartam húzni,de Harry óvatosan megragadta, magához szorította és vigyázóan tekintett rám.