1.rész- Az emlékek örökké bennünk élnek*

Sziasztok! Na szóval belekezdtem a második blogomba is!

Remélem mindenkinek tetszeni fog majd. ♥ Köszönöm annak aki olvasta az előző blogot is, remélem ezt is fogjátok:) 

Csak akkor érted meg 100%-osan a történetet ha az előzőt elolvasod!:) Ami itt van: http://forever-youngbi.blogspot.hu/p/reszek.html

Remélem kapok pár komit,hogy megtudjam milyen!:)

Puszi: Bi*

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - * * *  - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 

*Bella szemszöge*

Babbie, Liam és Bentley halála megrázó volt mindenki számára.

A nővéremet vesztettem el... Egy olyan lányt, egy mondhatni nőt aki a példaképemmé vált az együtt töltött csodás évek során. Felnéztem rá,minden lépését tűzijátékként figyeltem és árnyékként követtem őt.

Szerettem. Most is szeretem. És mindig is szeretni fogom ameddig csak élek.

Babbie az a lány volt aki elérte a kitűzött céljait és sosem adta fel, érzelmes emberi lény aki nem félt kimutatni ezeket. Kapott az élettől jót is és rosszat egyaránt. A negatív hullámok csak úgy ajtóstul rontottak be az eleinte szürke kis életébe és tettek tönkre mindent fokozatosan körülötte.. és a végén őt is. Magával ragadta a halál és a sors is. Belegondolni is, átélem újra és újra azt a mindent megpecsételő napot.. a hideg, libabőrös érzés kerít magával ami a lábamtól fokozatosan a fejemig rücskösen kitűnik fehér bőrömön. Látom magam előtt: ahogyan felém lép és rám mosolyog, ahogyan a vicces butaságait traktálja nekünk az asztalnál ebéd közben, mintha most is velem lenne.. mintha nem ment volna el. Látom magam előtt ahogyan Liammel édesen összebújnak a nappaliban a kanapén és kizárva a külvilágot elvesznek egymás csodálatosan varázslatos tekintetében. 

Szerelem volt, vérig igazi szerelem, nem holmi másodpercnyi parázs, hanem örökké lángoló tűz, ami minden ember szerint sose aludhatott ki. Csodáltam a kapcsolatukat, azokat az emlékeket,tetteket és vágyakat amiken áthajtottak együtt,nehezen de az érzelmek miatt túltették magukat rajtuk.

Ezek a gondok,tettek,érzelmek amiket elkövettek olyan mint mikor a nagy teherautókkal mennek sebesen a fekvőrendőrökön áthajtva, és a furgon teteje nem fedett, a benne utazó dobozok amik tele vannak érzelmes lényekkel leesnek és bajuk esik.. Minden egyes közelálló személy nagy csattanásra lesz figyelmes, miközben a pár akik elöl ülnek lassan kiszállnak és azt a nehéz, érzelmes dobozt felemelve visszateszik és minden a helyére kerül,mert ezt is együtt oldották meg.

Az ilyenféle terhet ők is cipelték.. a mai napig cipelik.. csak nem az életben hanem a halálba vitték, a mennyben nyugszanak a bűnök.

-Bella! Lent kiabáltam neked, de te meg sem hallod. Miért nem tudsz rám figyelni végre?!-rontott be a szobámba ordítva anya, de én csak a fal felé voltam fordulva még mindig lehajtott,komor fejjel, elmélkedve a gondolataimmal és az emlékekkel amiket a nővérem hagyott maga után..elzárva ebbe a kicsi szobába.

-Hallasz kislányom?! Jól vagy?

Én csak fejbiccentéssel adtam neki igenlő választ.

Csönd lett.. Az ágy hirtelen süllyedését éreztem magam mögött.

-Tudtam,hogy hiányzik. Hidd el, nekünk is.- simította meg vigasztalóan a vállam. 

Belőlem akaratlanul is kitört a zokogás és az érzelmeim a felszínre küzdötték magukat.

Anya csak megölelt.

-Te sosem gondolsz rá?-fordultam felé piros,kisírt,bedagadt szemekkel.

-Mindig csak ő jár a fejemben!

-Hiányzik! Anya... nagyon hiányzik.-néztem fel rá elkeseredetten.

-Nekem is, apádnak is. Minden este sír a fürdőben, azt hiszi nem hallom, nem akarja kimutatni az érzéseit

 hiszen  férfi, de tudom mit gondol és mi játszódik le benne, tudom min megy keresztül hisz mi mind a négyen 

 ezzel szenvedünk nap mint nap. Tudom, hiányzik neki a lánya. Ahogyan nekem is!- ekkor anya előremeredt, és a világos falat kezdete el kémlelni miközben könnyek szöktek tengerkék szemébe, farkasszemet nézett a fallal,pislogott egy erőset és a könnyek elindultak lefelé hófehér, csontos bőrén.

Fekete,alig látható szempillaspiráljának színe végiggördült arcán és szétmosódva találkoztak az állánál. 

Sírásban tört ki, én pedig egy szoros öleléssel vigasztaltam, 

Arcunk pedig egymás vállaiba fúródtak.

Tudom, szomorú első rész lett de ígérem a következő vidám lesz!:)) Köszönöm,hogy olvastátok!